...mert már úgyis lelketlen vagyok, ha nem írom le azonnal - gondolhatják.
Időgép vagy csak emlékezet ami tisztább, jobb, pontosabb?
Távoli volt, mégis hiányzik. A világ egyik sarka tört le. Az amúgy is repedezni látszó világomé. Tán nem majolika-világot kéne égetni a kemencébe. Freccsentetném poli-akármiből, az meg sose bomlik. Nem jó, nem jó
utánam már ugyse kíváncsi rá senki.
Hiányzik és haragszom rá, megbolygatta az univerzumot, amihez mindig, minden körülményben ragaszkodhattam.
Hiányzik, mert önző vagyok. Lásd: fentebbi sorok.
Írnom kéne, kiírnom, olyan ez - mintha hinnék isteneben, és gyertyát gyújtanék, mondják - könnyebbé tesz, s ez a biztos búcsú receptje.
Hiányzik, és Vele együtt siratom csökönyös önmagam. Felesleges volt leírnom.
Csavargás a keresztem, vagy keresztelés a csavarom. De elnézi, csak mosolyogva hökken, ha kéredzkedem. Ezért jár Neki nagy tisztelet, és spiccesen ezét is kérem meg mindig a kezét. A világ nem kerek, de nincs is szükség rá, így nem gurul el, ha nem gurul, nem csorbul, így marad meg, ahogy idestova lassan egy éve megállt...