gonzoblog

Vezetés közben, ha hosszabb egyenes szakaszba érek, mindig mélyebben merülök magamba, a gondalataimba.
Amíg az út kanyarog, vagy a kátyúkat köll kerülgetni, addig ugye jobban is kell figyelni. De a sima
egyenes az más, ideális fényviszonyok, sima út, semmi forgalom. Csend. Nem az a cseszegtető, germózó csend, hanem nyugodt és békés. Ha máskor nem is, ilyenkor van időm elmerülni a múlt "dobozai" közt. (kis kitérő: a dobozok azért vannak idézőjelbe téve, mert láttam egy remek videót a nemek agyának működéséről, keressetek rá a youtubeon: a férfi és a női agy működése, magyar felirattal, valami amcsi stand up komédiás adja elő)
Ilyenkor ráakadok, rendszerint sípcsonttal találom meg a sötétben. Nagyon régi dobozok ezek, tehát aki olvassa és ismer, ne is nagyon próbálja személyhez kötni a dolgot. Ő befejezett múltidő, jelen- és jövőidőbe áthelyezése egyre inkább kilátástalanabb. Először akkor láttam összetörni mikor az a srác meghalt az utcában, srác....gyerek. Szerintem ez meghatározta, lassú és alapos elvonulását a külvilágtól. Mint egy hajóutas, aki szól az óceán közepén, hogy na most itt rakjatok le, ennél a mindentől távol eső lakatlan szigeten. Kivonul egyszemélyes kabinjából, valahol a sziget közepén keres egy jól védett barlangot, majd a bejáratot magára robbantja. Pont elég hideg élelem, pont elég levegő és víz. Kevesebb cipőt koptat mint én. Kevesebb szót koptat mint én. Biztos tovább él. Ha meg tudnám hekkelni az idő kerekét, valahogy csak megpróbálnám valahogy máshogy alakítani ezt az egészet, puszta önzőségből persze. Persze lehet, ha nem ettől akkor mástól hajlott volna el Nagyon nem szélbiztos. Mondanám, hogy már mindegy, de nem, nem mindegy. A vállrándítás pedig nem megy, biztos meghúzódott. Ha kerülőúton megyek ami kanyarog, kátyús, csupán tünetmentesít. Esélyt a változásra -mint már írtam- nem látok, vagy nem tudom mi az, ami segítene. 22es méretű örök kereszt.